DJ Oszman              

 

 

Rollunk    

 

Villogó fények, velőig ható ritmusok, gyönyörű lányok ringatódzó habteste, önfeledt fiatalok hálás tekintetétől a mágikus magasságokba emelkedve. Sokan talán így képzelik a lemezlovasok mindennapjait. Tévesen. Kezdjük elölről. Pintér Árpád egy huszonéves gunarasi fiatalember, aki a munkás hétköznapok után a hétvégébe DJ Panterként veti magát bele. Mágikus magasságok nélkül, de sok-sok lelkesedéssel.

 

 

– Mikor vágtál bele a lemezforgatásba?

– Hogy mikor kezdődött? A tanulás helyett – na jó, mellett – mixeket készítettünk, és azt cserélgettük egymás között, sőt még versenyeztünk is, melyik sikerült a legütősebbre. Ezzel jól elszórakoztunk, de egyik osztálytársam egyszer előállt az ötlettel, hogy hozzunk össze egy bulit. Nem ment egyszerűen, egész nyáron dolgoztunk, hogy meglegyen a szükséges pénz.

Ezután kezdtünk hozzá a dolgokhoz, kibéreltük a bajsai Rigó kocsmát, a felszerelést pedig a kishegyesi diszkóból. Sokan eljöttek, a bevételből pedig fedezni tudtuk a következő buli költségeit. Haszonról persze szó sem volt, nem is azért csináltuk, inkább csak mert szerettük. Azon a nyáron és az ősz elején jó párszor a DJ-pult mögé álltunk, és valósággal beleszerettünk a diszkózásba. Kezdetben semmilyen felszerelésünk sem volt, lassacskán vásároltunk hangfalakat, fényeket, erősítőket és minden felszerelést, ami kell. Ezután főleg házibulikba jártunk zenélni. Pörgős korszakunk volt ez, pénteken suli után rögtön indultunk, csak hétfőn vergődtem haza. Sokfelé jártunk, még Szabadkán is, de legtöbbször Topolyán és a környékén.

– Melyik bulitok volt a legemlékezetesebb?

– A legelső. Talán pont azért, mert a vártnál is jobban sikerült. Tulajdonképpen vízválasztónak szántuk, ha az első befuccsol, hagytuk volna a francba az egészet, de nem így történt, és ez ösztönzött a folytatásra. A hivatali packázással, engedélykéréssel soha nem kellett foglalkoznunk, hiszen egy bejegyzett szórakozóhelyen „léptünk fel”. De így természetesen a bevétellel sem gazdálkodhattunk, és az enteriőr kialakításába sem lehetett sok beleszólásunk, ami viszont nem elhanyagolható szempont egy szórakozóhely sikeressége szempontjából.

Mindezek miatt már kezdettől fogva vágytunk arra, hogy egy saját helyet nyissunk, termet béreljünk, de ez természetesen meghaladta volna az erőnket, így a suli végeztével sajnos felhagytunk a zenéléssel.

– Hogyan maradtál mégis a zene világában?

– DJ Oszman barátom elhívott Bajsára egy szülinapi zsúrra, innen jött az ötlet, hogy talán ott is folytathatnánk a bulikat. Szót tett követett, és szerveztünk egy diszkóestet, s a mai napig is ebben a bajsai klubban működünk. Persze ez csupán egy szerény falusi szórakozóhely, de mi mindent megteszünk, hogy az idelátogató fiatalok ne csalódjanak. Tartottunk már italpromóciós esteket és különböző tematikus bulikat is.

A nagy álom továbbra is egy saját klub lenne, persze szívesen kipróbálnám magam egy divatos megaklubban is, ám erre nagyon kevés az esély, sok tapasztalatra és főleg kapcsolatokra van szükség. Annak ellenére, hogy szeretem a bulikat, szeretek zenélni, sok tanulni- és látnivaló vár még rám.

– Milyennek látod a mai klubkultúrát?

– Sajnos, sok olyan népszerű városi klub van, ahová még nem sikerült eljutnom. Jobban ismerem a környékünkön lévő kisebb helyeket. Az idősebb generációk valóságos legendákat mesélnek a régi gunarasi, hegyesi vagy éppen zentagunarasi diszkókról, ma ezek nagy része kong az ürességtől. Ennek sok oka lehet, a legvalószínűbb, hogy nem tudják tartani a versenyt a divatos klubokkal. De sok apróság is közrejátszhat, például a zene, nagyon sok DJ nem az új, népszerű slágereket engedi, hanem ami éppen neki tetszik. Sok helyen az árak is nagyon magasak, sok fiatalt ismerek, aki nem megy el a lakóhelyén lévő szórakozóhelyre, hanem két-három hétig gyűjti a pénzét, és elutazik valamelyik menő helyre, többnyire Zentára.

– A vidéki kluboknak melyik gyermekbetegségét emelnéd ki?

– Nem kap elég figyelmet a biztonság hiánya, főleg a vidéki kisebb helyeken nagyon sok a balhé, általában van egy helyi törzsközönség, aki gyorsan kinézi az újakat, ilyenkor elég egy kis lökdösődés vagy ne adj’ isten egy szó a „tiltott nőhöz”, és komoly bajba kerülhet az illető.

Mindezek mellett fontosnak tartom az ilyen kisebb klubok meglétét is, hiszen a fiatalok nagy része nem engedheti meg magának, hogy kétszer is elutazzon valamelyik távolabbi településre, néha jó csak úgy lemenni a helyi klubba. Ehhez azonban nagyobb változásokra lesz szükség.

– Mitől jó egy buli?

– Ha a fiatalok jól érzik magukat. Ők jól menő helyekre szeretnek eljárni, ahol sokan vannak, jó a hangulat, és lehet ismerkedni. Ez a legfontosabb. A többi ezt kell hogy szolgálja, a zene, a stílus stb.

 

– Szerinted melyek a legnépszerűbb elektronikus stílusok?

 

– Mostanában a house electro és a dance a legelterjedtebb, talán mert ezekre lehet a legjobban pörögni. Én is ezt a két stílust kedvelem a legjobban, és általában ezeket is engedjük. Sokan szeretik a technót és a minimált is, de ezek inkább rétegzenék. Retrópartit is szerveztünk, de rájöttünk, hogy ez nem a mi asztalunk. Persze voltak már rendkívüli óhajsóhajok is, például valaki egyszer mulatós zenét is kért…

– Hogy érzed magad a bőrödben?

 

– DJ-nek lenni jó! Azért, mert sokat foglalkozhatok azzal a dologgal, amit szeretek, a zenével. Persze jó érzés kicsit a buli „középpontjának” lenni, sok embert ismerhetek meg, és talán a lányoknak is imponál egy picit… Vannak azonban nehézségei is, sokat kell gyakorolni, minden zenét ismerni kell, és hát a technikai felszerelésre is költeni kell. A DJ dolgozik, amikor a többiek szórakoznak, néha ez is fárasztó tud lenni.

Tisztában vagyok vele, hogy ebből valószínűleg nem tudok majd megélni, de hobbiként addig szeretném csinálni, amíg csak tudom…